Stratis chili barátok

Stratis chili barátok

Kezdetek kezdetéhez

2012. március 08. - Pálutcai Laci

A három chili története a következő:

A képen látható chilit 2006-ban Balin kaptam kedvenc éttermemben a JP's-ben. Ott csak fekete chillinek hívták. Azóta időnként ültetek belőle. A színe miatt kicsit különleges, de nem igazán erős még a közepest sem éri el. Az elmúlt évben érdekes dolog történt fekete chilim "kereszteződött" a mellette növő másik fajtával és fekete helyett piros színű lett és nagyobb méretű lett. A növényen helyenként fekete, máshol piros paprikák jelentek meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A felfelé álló piros színűt 2009-ben Flores (Indonézia) szigetén Bajawaban kaptam az idegenvezetőmtől. Közepes méretű és jó erős.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül a harmadik fajtát már jó régen 1997-ben kaptam egy kolléganőmtől. Ennek a termése lefelé lóg. Mérete nagyobb az előzőtől, nagyon szép egész mélybordó színű és nagyon erős. A termése elég húsos, de kevés a mag benne, valószínűleg valami hibrid lehet.

             

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagamorich.blog.hu/api/trackback/id/tr594298331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása