Stratis chili barátok

Stratis chili barátok

Chilik teleltetése

2014. november 09. - Chillcelona

Mielőtt komolyabban belemerültem volna ebbe a chili termesztésbe eszembe nem jutott volna, hogy a paprika évelő növény lenne.

Hány évig élnek a chilik? Megfelelő klimatikus viszonyok esetén a chilik többsége évelőként nevelhetők. Vannak hosszabb és rövidebb életű chilk, de mindegyik fajta alkalmas teleltetésre, csak megfelelő feltételeket kell biztosítani. Megoszlanak a vélemények, hogy meddig életképesek. Olvastam olyan beszámolókat, hogy valakinek 15 éves Habanerója van és akár 25+ évig is elélnek. A blogunk névadója, egy Naga Morich már a harmadik telét kezdi most.

Az utóbbi napokban többen is kérdezték tőlem, hogyan teleltessék a chilijüket és "tudományos" választ nem tudtam adni. Gondoltam egy kicsit utána kutatok, és amit találok, plusz az eddigi tapasztalataimat megosztom itt.

Minden ősszel néhány szerencsés chili növény esélyt kap egy újabb évre. Eddig minden évben átteleltettük a névadó Naga Morichunkat és a sajátjaim közül ki szoktam választani egy-két kedvencet, ilyenek például a Yellow Short Tabasco, Filius Blue vagy a Bolivian Rainbow. A teleltetés mellett minden évben nekiveselkedek a chili bonsai nevelésnek, eddig kevés sikerrel. De ez külön történet.

Melyiket érdemes teleltetni? A legkézenfekvőbb azokat, amelyek eleve edényben neveltünk (jönne, hogy írjam, a cserepet, de ezek már majdnem mind műanyagból vannak :) ). A kertben neveltek közül eddig olyanokkal kísérleteztem, amelyek kisebb termetűek voltak. De a látott videókban ez nem volt kiválasztási szempont.

Azokat a chilikkel, amelyeket edényben neveltünk csak egyszerűen be kell vinni egy védett helyre a fagyok előtt. A kertbe kiültetett chilikből a kiválasztottakat kiásom és termetével arányos edénybe átültetem valami jobb kerti földbe. A gyökereket vissza kell vágni, hogy beférjen az edénybe, a gyökér és föld feletti rész arányára pedig figyelni kell. Az ágakat vissza kell metszeni, hogy kisebb lombja legyen. Valószínűleg jobb teljesen visszametszeni kifelé álló rügyek fölött, ahonnan a következő évben ki fognak hajtani. Brutálisnak néz ki, de a növények a metszést mindig erőteljes növekedéssel hálálják meg.

DSC_8359.JPG DSC_8361.JPG

Egy kis aklimatizálás még biztos jól jönne nekik még kint, de erre nekem nem igazán jutott már idő, mivel jellemzően erre a műveletre mindig a fagyveszélyes éjszakák előtt került sor.

DSC_8326.JPG

Átültetett Medusa

Hova kerüljenek? A Naga Morichunk igazán szerencsés, mert egy csupa ablaküveg kis irodában kapott helyet, ahol télre szép zöld leveleket és rengeteg virágot hoz. Itt kellemes szobahőmérséklet van. 

Az otthoniak nem annyira szerencsések. Nekik egy nyugatra néző garázsablak jut, amely ezzel együtt nem túl világos és 10-15 fok közötti hőmérséklet van télen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy meg-megfeledkezek róluk és annak ellenére, hogy ritkábban kell öntözni, a kiszáradás határán valahogy elvegetálnak.

Hogyan gondozzuk télen a chilit? Napfény kell neki, minél közelebb a tavasz, annál több. A talajt nedvesen kell tartani. Ha magas a benti hőmérséklet erre jobban kell figyelni. Hajlamos a chili ilyenkor megtetvesedni. Eddig szinte minden évben előfordult. Ezért mielőtt bevisszük érdemes szappanos vízzel egyszer-kétszer lemosásszerűen permetezni és egy-két hetente jól átvizsgálni a levelek hátoldalát. Eleinte érdemes ezt sűrűbben megtenni. Van, aki lassú hatású műtrágyát ad nekik, hogy legyen megfelelő tápanyag utánpótlás. Az idén ezt én is ki fogom próbálni.

Ha valakinek van helye átteleltetni chilit, akkor mindenképp érdemes, mert legalább két hónappal korábban lesz termés és összességében jóval több. Tapasztalatokat, javaslatokat a chili átteleltetésére, vagy a fent leírtakhoz észrevételeket, itt meg lehet osztani.

A bejegyzés trackback címe:

https://nagamorich.blog.hu/api/trackback/id/tr46879809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása