Stratis chili barátok

Stratis chili barátok

Kezdet kezdete

2012. március 08. - Chillcelona

Az egész chili mánia ott kezdődött, hogy Laci barátunk a tavaly tavasszal behozott pár egzotikus chili palántát és szétosztotta az érdeklődőknek. Egy-egy palántát én magamhoz vettem és szépen növögettek a kertben.

A pontos fajta elnevezések nincsenek meg.

Erre úgy hivatkoztunk, hogy "Felfelé álló fekete, Bali", a származása után

IMG_0498.JPG

Erre úgy hivatkoztunk, hogy "Felfelé álló piros, Flores"

Csokros_felfele.jpg

Ez pedig "Csüngő piros chili" :)

LefeleCsüngö.JPG

Ezek mellett azért volt még egy másik fajta, amit csak egyszerűen Almási csípősnek hívok, származása Homoródalmás, ahonnan a magot adó paprikát kaptam. Ez egy klasszikus hosszúkás csípős paprika, az eddigi normáink után erősen csípős, de az új fajták mellett ez valószínűleg inkább az enyhén csípős kategória.

Nos ebben az évben, 2111-ben, Laci barátunk ötleteként felmerült, hogy kellene venni pár különleges chili fajtát, és különösen a Naga Dorset-re fájt a foga.

Történt, hogy egy őszi Tokaji kiránduláson belebotlottam egy standba, ahol számos chili fajtát árultak. Ebben az időszakban nagyon felületesek voltak a chili fajták ismereteim, ezért néhány tetszetős nevüből bevásároltam, többek között azért is, mert azt hittem, hogy közötte van az a fajta, amit Laci keresett (ekkor még Naga név se ragadt meg bennem).

Kicsit sietve kellett megvásárolnom (egy sétatúra elején voltunk és a többiek otthagytak), ezért csak egy fotót készítettem, hogy később a képek alapján a fajtákat azonosítani tudjam. A fajta leírásoknál ezért akár tévedhettem is, ha rossz volt a humán OCR.

Tokaj_chilivasar.JPG

Nos, ezzel a chili készlet 5 újabb tétellel egészült ki. Ezekből vettem egy-egy db-ot, megszárítottam és megszedtem a magokat és most tavasszal ültettem belőlük:

      • Thai dargon
      • Jalapeno
      • Habanero
      • Cheyenne
      • Nemre

A bejegyzés trackback címe:

https://nagamorich.blog.hu/api/trackback/id/tr964294104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása